Viareggio Pisa mellett (Olaszország)
1903. ápr. 23.
Húsvéti levelével, kedves és tisztelt Uram, nagy örömöt szerzett nekem; ez a levél ugyanis sok jót árult el Önről s az a mód, ahogyan Jacobsen nagy és rokonszenves művészetéről beszélt, megmutatta, hogy nem tévedtem, amikor ebbe a teljességbe irányítottam az Ön életét sok kérdésével együtt.
Most kitárul majd Ön előtt "Lyhne Niels", a nagyszerűség és mélységek könyve; minél többször olvassuk, annál inkább úgy tűnik, hogy minden benne van, az élet legfinomabbra párolt illatától legsúlyosabb gyümölcseinek dús-zamatú, érett ízéig. Itt minden csupa megértett, megragadott, átélt s az emlékezet tovarezgő visszhangjában felismert esemény; egy élmény sem jelentéktelen, a legcsekélyebb történés is sorsként bontakozik ki és maga a sors olyan csodálatos, hatalmas szőttes, amelyben minden egyes fonalat végtelenül gyöngéd kéz vezetett s helyezett a többi mellé, hogy száz másik fonál tartsa és hordozza. Tapasztalni fogja, milyen boldogság először olvasni el ezt a könyvet és úgy fog bolyongani tömérdek meglepetése között, mint egy újfajta álomban.
De mondhatom, hogy az ember később is újból és újból ugyanezzel a bámulattal olvassa ezeket a könyveket, csodás erejükből mit sem veszítenek és semmi sem fakul el abból a meseszerűségből, amellyel elsőízben is elárasztják az olvasót.
Csak egyre jobban élvezzük őket, mindig hálásabban s valamiképpen jobban és egyszerűbben látunk, mélyül az életbe vetett hitünk s életünk boldogabb lesz és növekszik.
Később el kell olvasnia a "Grubbe Mária" sorsáról és vágyairól írt csodás könyvet, Jacobsen leveleit, naplóját és töredékeit s végül verseit, amelyek a végtelenségbe zengnek, ha fordításuk csak mérsékelt is. (Ehhez javasolnám Önnek, hogy alkalmilag vásárolja meg Jacobsen összes műveinek díszkiadását, amelyben mindez megtalálható. Három kötetben jelent meg, jó fordításban ,Eugen Diderichsnél, Lipcsében, s azt hiszem, csak 5 vagy 6 márka kötetje.)
Véleménye az "Itt rózsáknak kellene nyílni..." kezdetű (hasonlíthatatlan finomságú és formájú) műről természetesen teljesen és megtámadhatatlanul helyes azzal szemben, aki a bevezetést írta. S hadd kérjem itt rögtön arra: lehetőleg kevés esztétikai -kritikai írást olvasson, - ezek vagy pártnézetek, keménységükben megkövesedve és élettelenné válva, vagy ügyes szójátékok, amelyekben ma ez a nézet nyer, holnap az ellenkezője. A műalkotások határtalanul magányosak és talán a kritika férkőzhet hozzájuk legkevésbé. Csak a szeretet foghatja fel, tarthatja meg őket és lehet igazságos irántuk. - Adjon mindig sajátmagának és érzésének igazat minden ilyen fejtegetéssel, ismertetéssel vagy bevezetéssel szemben; ha mégsem lenne igaza, benső életének természetes növekedése lassan és idővel más megismerésekre fogja vezérelni. Hagyja meg ítéleteinek saját csendes, zavartalan fejlődésüket, amelynek, mint minden előrehaladásnak, mélyről, belülről kell jönnie és semmivel sem kényszeríthető, vagy siettethető. Mindent ki kell hordoznunk, mielőtt megszüljük. Hagynunk kell minden benyomást, egy érzés minden csíráját egészen önmagában, a homályban, a kimondhatatlanban, az öntudatlanban, a saját értelmünk számára elérhetetlenben beteljesedni, s mély alázattal és türelemmel kell várnunk egy új világosság életrehozásának óráját: egyedül ez nevezhető művészi életnek, a dolgok megértésében és az alkotásban.
Itt nincsen időméricskélés, itt nem számít egy év, és tíz év semmi. Művésznek lenni annyit jelent: nem méregetni és nem számlálni; érni, mint a fa, amely nem sürgeti nedveit s tavaszi viharokban vigaszosan áll, nem félve attól, hogy a nyár ezután nem is jöhet el. Bizonyosan eljön. De csak a türelmesekhez, akik úgy élnek, mintha az örökkévalóság lenne előttük, oly gondtalan csendben és messzire nézve. Naponta újra tanulom, tanulom fájdalmak között, melyeknek hálás vagyok: minden a türelem!
Richard Dehmel: Úgy vagyok a könyveivel (és mellesleg szólva az emberrel is, akit futólag ismerek), hogy ha valami szép tulajdonságot fedezek fel bennük, mindig félek egy másiktól, amely ismét szétrombolhat mindent és a becsülésreméltót méltatlanná változtathatja. Ön kitűnően jellemezte őt ezzel a mondattal: "felgerjedten él és költ". - És csakugyan, a művészi átélés a nemihez oly hihetetlenül közeláll fájdalmában és örömében egyaránt, hogy e két jelenség voltaképpen egy és ugyanannak a vágynak és üdvnek két különböző formája csak. S ha gerjedelem helyett nemiséget mondhatnánk, nemiséget a maga nagy, tág, tiszta és semmi vallási tévedéstől meg nem gyanúsított értelmében, akkor az ő művészete nagyon nagy és rendkívül fontos lenne. Költői tehetségében hatalmas, szinte elemi erő van, amely kíméletlen ritmusokban lüktet és úgy tör ki belőle, mint a vulkán.
De úgylátszik, ez az erő nem mindig teljesen őszinte és póz nélkül való. (Azonban ez is egyik nagyon nehéz megpróbáltatása az alkotónak: legjobb erényei mindig öntudatlanok, meg sem sejtettek kell hogy maradjanak, ha nem akarja megfosztani őket elfogulatlanságuktól és érintetlenségüktől!) És amikor azután ez a lényén keresztüláradó erő a nemiséghez ér, nem azt a teljesen tiszta embert találja, akire szüksége lenne. Az ő nemi világa nem tökéletesen érett és tisztult, nem eléggé emberi, hanem csak férfias, - gerjedelem, mámor és nyugtalanság és tele van mindazzal az előítélettel és gőggel, amivel a férfi megterhelte és meghamisította a szerelmet. Mivel ő csak férfiként s nem emberként szeret, nemi érzésében van valami korlátolt, látszólag vad, gyűlölködő, időleges, mulandó s ez csökkenti művészetét, kettősértelművé és kétségessé teszi. Nem gáncstalan művészet ez - a kor és a szenvedély nyomta rá bélyegét - és kevés áll meg s lesz tartós belőle. (De ilyen a legtöbb művészet.) Mégis, mélységesen örülhetünk annak, ami nagy benne, csak nem kell beleszédülnünk és híveivé válnunk annak a dehmeli világnak, amely oly mértéktelenül borongós, csupa házasságtörés és zűrzavar és távoláll a valódi sorsoktól, melyek több szenvedést okoznak ezeknél a futó szomorúságoknál, de a nagyságra is több alkalmat adnak s bátrabb akaratot az örökkévalóságra.
Ami végül könyveimet illeti: én a legszívesebben mindazt elküldeném, ami csak Önnek örömöt okoz. Dehát nagyon szegény vagyok és könyveim sem enyémek többé, mihelyt egyszer megjelentek. Nem tudom megvásárolni őket és nem adhatom - mint ahogy sokszor szeretném - azoknak, akik szeretetet tanúsítanak irántuk.. Ezért legújabban megjelent könyveim címét (a kiadóéval együtt) felírom egy cédulára (egészbenvéve 12 vagy 13 könyvet írtam) és Önre bízom, kedves Uram, hogy alkalomadtán megrendelje valamelyiket.
Szívesen bízom Önre könyveimet.
Isten Önnel
az Ön
Rainer Maria Rilke-je
fordította: Szabó EdeRainer Maria Rilke-je
Egyetemi Nyomda, Budapest 1947
