A folyóirat-szerkesztés nagyobbik része "éjszakai" - az olvasó nem láthatja. A minden beküldött kézirathoz hozzáfűzött - néha csak egymondatos, néha viszont több oldalas - kommentárok, a minden hétfői, gyakran igencsak szenvedélyes viták, a felkérő, a javításra, újragondolásra felszólító, illetve visszaküldő levelek. Hétről hétre írunk (többek között) pályakezdő költőknek és íróknak. S mivel a modern kultúra egyik legfőbb múzsája a kétely, a bizonytalanság, újra meg újra fölmerül: mi az, ami mondható e levelekben?
Arra gondoltunk, megtanácskozzuk ezt a kérdést pályatársainkkal. Szemünk előtt Rainer Maria Rilke LEVELEK EGY IFJÚ KÖLTŐHÖZ című írása lebegett. A tíz levélből az elsőt, a legáltalánosabb érdekűt, megküldtük számos írónak és költőnek (s most - harminckét év után először - emlékeztetőül újra közreadjuk). Megkértük őket: írnának levelet egy ifjú költőhöz. Azt reméltük, hogy beszédmódok lehetőségei rajzolódnak majd ki, a megszólítottak párbeszédre lépnek egy képzeletbeli vagy valóságos pályakezdővel, a kilencven évvel ezelőtti párbeszéd résztvevőivel, és velünk, a Holmi szerkesztőivel. Fölsejlik egy új magyar ars poetica, pontosabban új ars poeticák sejlenek föl.
Korántsem válaszolt mindenki; nem is vártuk ezt. Bizonyára volt, akinek egyszerűen nem fért bele a programjába a válasz, volt, aki nem tartotta ösztönzőnek ötletünket (bár - mint olvasóink látni fogják - ennek indoklását is örömmel közöljük), volt, aki nem gondol jó szívvel folyóiratunkra, s végül lehetnek akár jelentős írók is, akik vagy nem állnak sem képzeletbeli, sem valóságos kapcsolatban utódaikkal, vagy csak egyszerűen nem szeretnek fogalmi nyelven megszólalni.
Köszönet azoknak, akik válaszoltak. E számunk levelezési rovatában elkezdjük írásaik közreadását, ám legalább fél évbe telik, amíg mindegyik feleletre sor kerül.